1956 a magyar történelem egyik fókuszpontja. Minden, ami előtte volt, felé mutat, minden, ami utána történt, belőle fakad. Még a meghamisított történelmünk is. 1956 a mi büszkeségünk, hálánk, kapaszkodónk. A mi precedensünk, hogy képesek vagyunk bármire. A mi reményünk. Ma is, most is, és tényleg bárhol és bármikor összehoz minket, minden nézeteltérés ellenére. A mi DNS-ünk. Mint a magma a vulkán mélyén: nem nézhetsz azóta úgy magyar ember szemébe, hogy ne tudd, ez bennünk van, és bármikor kitörhet, hogy felégessen minden különbséget.
Sydneyben olyan diaszpórával ünnepeltünk, akik még őssejtként őrzik azt a néhany ’56-ost, aki akkor és azért jött ki. És egyáltalán, ez a közösség, mint a legtöbb, földrajzilag ennyire távol lévő diaszpóra magyarsága, nagyrészt ’56-nak köszönheti a kialakulását. Hogy milyen érzés volt olyan embereknek emlékműsort csinálni, akik mindent jobban és közelebbről tudnak és éltek meg, mint mi? Csodálatos! Szerencsére ebbe nem volt időnk belegondolni, amikor összeraktuk a műsort, csak utólag villant be, de akkor ugyanezeknek az embereknek a szeme már tele volt könnyel, és hálálkodva szorongatták a kezünket. Zavarban voltam, mert nekünk kellett volna ugyanezt megtennünk, és bár, remélem, a műsor kifejezte már, most mégis leírom ide, mert nem fér el tovább bennem: Nem! Mi köszönjük! Őszintén és örökké! Köszönjük ennek a bátor és akkor nagyon is fiatal nemzedéknek, hogy megtették a kedvünkért! Talán nem is tudták, mit tesznek, és sokan örökre megfizették az árát: a hazájuk elvesztését. Remélem, elhoztuk a haza üzenetét: Köszönjük!
És ha csak annyit tudtunk segíteni, hogy az ő gyerekeiknek, unokáiknak, az itt élő fiataloknak élővé tettük az ő bátorságukat, szenvedésüket és önfeláldozásukat, ez már elég jutalom nekünk. Mert ezen a vasárnapon bizony nagyon sok minden összefonódott: az eddig mindig szereplők most is ott voltak, Örtl Erika és Gáspár András elmondták a verseket, mint ahogy hűségesen teszik annyi éve már. Boldzsz András saját emlékei is ott voltak az ünnepen. B. Nagy Péter konzul úr nemcsak a két országot kötötte most össze, ahogy azt teszi mindig, most egy tragikus esemény, Potápi Árpád államtitkár úr elvesztése miatt ezúttal két világot is összetartott a beszédével. Egy közösséggé váltunk, ottlévők, otthon maradottak, gyerekek, felnőttek és idősek. Nagyon, nagyon hálás vagyok, hogy veletek élhettem meg! Ahogy akkor, most is csodát tett 1956.
Report: Edit Garamhegyi – Kőrösi Sándor Csoma Programme Scholar
Fényképek: Bándy Erzsébet
Díszlet: Ilosvay Gusztáv
